24órás előrendelés

Tisztelt Ügyfeleink,

Cégünk az Önök hathatós közreműködésével az utóbbi években tovább növelte jelenlétét a piacon, forgalmunk töretlenül emelkedik, ügyfélszámunk és a kiadott tételszámunk egyre magasabb értékeket mutat.

Ami az egyik oldalon öröm és elismerés, az a másik oldalon egyre nagyobb kihívás folyamatosan megfelelni a változó vásárlói igényeknek.

Azért, hogy továbbra is pontosan, az elvárt minőségben tudjunk Önök felé teljesíteni, kénytelenek vagyunk ügyfeleink érdekeit képviselő hatékonysági intézkedést bevezetni.

Az erősen megnövekedett rendelések, azok raktári előkészítése és igény szerinti kiszállítása miatt 2019. április 01.-től minimum 24 órás előrendelési rendszert vezetünk be.

Ez azt jelenti, hogy egy adott napon 10 órakor beérkezett írásos vagy telefonos rendelés esetén a kikészített anyagot leghamarabb következő nap 10 órakor tudjuk vásárlóink rendelkezésére bocsátani telephelyi átvétellel.

Mivel egyre nehezebben birkózunk meg azzal, hogy egyes ügyfelek többször is előzetes értesítés nélkül érkeznek hozzánk vásárolni, az ő soron kívüli kiszolgálásuk így folyamatosan félbeszakítja a többi, már korábban leadott vevői rendelés kikészítését. Ez sajnos jelentősen lelassítja logisztikánkat, megnöveli az extra túlórák számát és komoly csúszásokat idézhet elő.

Ügyfeleink számára az átállást segítendő jelentősen növeltük heti kiszállításaink számát és csökkentettük azok fuvardíjait*, melyeket ajánlunk szíves figyelmükbe:

Túrajárat Indulás Ár
Központi túrajárat (Budapest és Pest megye) minden nap 6.000-12.000 Ft
Északkelet-Magyarország szerda és péntek 18.500 Ft
Délkelet-Magyarország kedd és péntek 18.500 Ft
Északnyugat-Magyarország hétfő 18.500 Ft
Délnyugat-Magyarország csütörtök 18.500 Ft
Dunamente (Duna vonzáskörzete Bp.-től a déli határig) csütörtök 18.500 Ft

*a feltüntetett árak az útdíjat is tartalmazzák

Emellett Nettó 1,5 millió Ft számlaérték felett valamennyi túrajáratnál a fuvardíjat elengedjük (csak az útdíj kerül számlázásra), illetve továbbfejlesztettük pár éve elindított futárszolgálatunkat szintén új, mérsékelt árakon.

Köszönjük megértésüket és bízunk támogatásukban!

Barczi Csaba
Stappert Magyarország Kft.